Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Picit másabb

2008.11.11

Kicsit másabb

-Tök jó lesz nem? – kérdezte Jancsi.

-Mi? – kérdezett vissza Juliska, miközben a bejárati csarnok felé lépkedtek Szőke Cica nyomában.

-Hát hogy mi mutatunk meg mindent a kis tökmagoknak. – felelte Jancsi.

-Ja, hogy az, az persze, hogy jó lesz.

Még sokáig mentek a tetőtéri pincében, míg elérték az előcsarnokot.

-Hát itt volnánk. – mondta Szőke Cica. – Ők Jancsi, és Juliska. Ők fognak titeket körbevezetni. Jancsi, Juliska, ők Csini Csilla, - mutatott rá egy, a magát tükörben nézegető kislányra. – Figy Elek, ő Kelep Elek testvére, Hangzavar Henri, - egy rokkos ruhába bújt, apró gyerekre hívta fel a figyelmet Szöszi. A pindúrka tökmag úgy nézett ki az XXXL-es bőrdzsekijében, mintha elefántbőrcafatokat aggattak volna rá. - ő Kádárákosi Béla, ... Vigyázz, elfogni, már megint próbálkozik!!! Ilyen nincs,ezt azért nem néztem volna kibelőle, hogy két egymás után lévő évben kétszer is van képe idetolni a pofalemezét, hát ez hihetetlen - hüledezett Szőke Cica, majd mikor ismét felhevült, erre kicsit segítettek neki úgy, hogy egy nagy szitán szenet hoztak neki, hogy végleg ki ne hűljön a hüledezésben, folytatta - ő itt Ábel a rengetegből, ő Be-per el-lek - mutatott meg nekik egy kínai kisfiút, aki, mint kiderült, ügyvéd akart lenni, bánjatok vele tiszteletteljesen, ő Tyukos Mátyás, a Ludas Matyi kis öccse, különösen vigyázzatok Ivan Jajeltévedtemre, mert mindig elkeveredik valahol, a szülei is most találták meg az egyik kocsmában, azt mondja, azt hitte, hogy pékség. Különben lehet hogy nemcsak eltéved, hanem talán még vak is szegény! - erre lehet hogy utalt az, hogy a kisgyermek összekarmolászott kezében egy hatalmas fehér botot szorongatott, és semmi áron sem akart megválni tőle, és a vagány napszemüvegéről ne is beszéljünk, amit akkor is hordott, ha nem is sütött a nap...

-Mit mondtok? - kérdezte.

-Jézusom ez még süket is!!! - mondta Szőke Cica - Hát erről nem volt szó!Ezt a gyereket nem iskolába kell küldeni, hanem olyan intézetbe, ahol ellátják...

-Ne aggódj, majd mi vigyázunk rá! - mondta Juliska - Ugye Jancsi?

-Mi? Nem... Dehogy is vigyázok erre a szegény nyomorékra... -Ekkor Szőke Cica olyan szépen nézett rá, mint még soha.

-Na jó, nem bánom, de Szöszi nem lenne kedved majd eljönni velem valahová?

-Mire gondolsz? - kérdezett vissza gyanakvóan.

-Hát hogy talán megihatnánk egy pizzát, vagy egy kólát ha akarod.

-Ja, de a pizzát enni kell! - szólt közbe Juliska.

-Te most ne szólj bele. - mondta Jancsi,és ügyes mozdulattal Juliska szájára ragasztott egy guriga jó minőségű ragasztót.

-Rendben. - mondta Szőke Cica, és folytatta az elsősök bemutatását - ő itt Kavinton Szilárd, Aspirin Anna, ők tetvérek, Májkell Dzsekszon, a Habos Babtavi hentes fia, Bred Pitty-u, valami híres filmsztár rokona - mondta Cicus, és egy karrddal az ég felé mutató kiscsávóra mutatott, amint egy repülőgép száll el a feje fölött, miközben a kisgyerek egy görög páncélzatban álldogállt nem is olyan mesze tőlük. Véresen. Nem csak a kard volt véres, hanem ahogy szorongatta az is. Meg a keze. Meg az arca. Meg a mindene.

-Megtesszük amit tudunk. - mondta Juliska, már amennyire a ragasztószalag engedte.

-Igen. - mondta Jancsi is, és közelebb húzódott Szőke Cicához. - Akkor mikor talizunk?

-Hát talán holnap reggel, elmehetnénk a plázába. Ha neked is megfelel. - mondta Szőke Cica egy kis kacsintással.

-Oksa.

-Na tökfejek... akarom mondani gyerekek, akkor gyertek utánam, és megmutatjuk a bunkert, ahol az elkövetkező éveket az iskolaidőben fogjátok tölteni!- mondta Juliska, és elindult az elsősök által képzett libasor elején, miközben lerántgatta a hajával együtt a ragasztószalagot. Mivel a haja is letépődött vele, így mindíg más színű haja lett szegénynek, mert afodrász sem képes két ugyanolyan színt kikeverni, de kifejezetten jól állt neki a változatosság.

A körbevezetés teljesen ugyanúgy zajlott, mint Jancsinak és Juliskának, mikor tavaly megérkeztek a főhadiszállásra. Juliska beszédével, és vezetésével mindenkit lenyűgözött. Megmutatta az új elsősöknek a számítógépes tremet, ahol ismét az ifjoncok szemtanúi lehettek Szoftver Szalvador napi zárásának, miközben ugrálva a felhalmozódott blokkok 1 km-nyi sávját köpte ki a száján. Megsimerkedtek Indiana Dzsonsz bácsival is, aki most is a híres "Fridzs ledáján" kuporgott, és onnan köszöntötte hangos kiabálással az érkezőket, hogy közelebb ne merjenek menni hozzá, mert megharapja őket, a hátsó fertályukon. A kicsik is megismerkedtek Cuki Csabival, aki megint ott csücsült a kis popiján, és tömte magába a sok ele... na jó azt nem lehetett eledelnek nevezni.

Akkor mondjuk inkább zabálnivalónak.

Nem ez sem jó, mert Be-per-el-lek édesapja be-per-el, hogy hogy beszélek.

- Így igáz! Mágá mockosz szájú vén bitáng!

Akkor inkább maradjunk az eledelnél.

A cukros, nagyon cukros eledelnél!

Nos ismét az újdonsült elősöknek megmutatta a szájából kivett ragacstömböt, és megkínálta vele az érkezőket. Ezután, most nem úgy mint tavaly, amikor Cuki Csabi jelenete után, kajálni kellett menni, nem, most a kazamatákba vezették le a gyerekeket. Ez csupán azért kellett, mert a rendező bácsi szerint, ha nincs új történés a történtetben, akkor az fog történni, hogy történetesen vége lesz a történetnek, mert a történetkedvelő közönség, nem szereti ha nem történik semmi új történés, mint ahogy a Barátok Köztben, ahol ha két hónapig nem nézed, semmiről sem maradsz le.

A történetben.

- Most meg mi a franc baja van?

- Hát az kéremszépen a pofája ragyogóját, hogy a szóismétlést sem szeretik az olvasók!!! - ordított be a rendező bá'.

- Na jólvan menjen inkább és igyon meg egy bögre... egy vödör kávét, talán attól lenyugszik... te vadbarom... - tette hozzá magában motyogva a narrátorunk.

- Mit mondott?

- Azt hogy remélem mielőbb meggyógyul a reumájából.... és az idegbetegségéből...

- Jólhallottam?

- Nem!

- Na azért!

- Most pedig térjünk vissza a történethez, ahol is Juliska éppen a kisgyermekeket kínozta a várbörtönkben...öhm, akarom mondani mutatta meg nekik az ókori kínzószerszámaikat, amikkel a Bádogorrú Boszorkákat szokták kínvallatni, miután egy sikeres hajtóvadászaton elkapnak egyet kettőt.

- Ez mi? - kérdezte Csini Csilla, mikor kezépe vett egy 100 kilogrammos hóhérbárdot, és erőteljesen suhogtatni kezdte a feje felett, aminek hatására, rövid idő alatt mindenkit lekaszabolt maga körül.

Na jó ez nem igaz, azért ennyire nem véres a történetünk.

Véresebb!

Höhö.

De nem, mert kicsi, pici gyerekek is olvassák, ezért nem ennyire véres!

Nos, ezért inkább úgy fejezem ki magam, hogy mindenki villámgyorsan lekuporodott a földre, és várta, hogy elálljon a csatabárd csóválás. Igazából fogalmuk sem volt hogyan tudja mozgatni Csilla azt a nehéz eszközt, de ez per pillanat mindegy is volt nekik. Miután elült a vész, mindenki felegyenesedett, és jól esően kihúzta magát. Mielőtt továbbindultak volna, hirtelen megszólalt a gong, ami a vacsorát jelezte elő. Ekkor előlépett a sötétből Cuki Csabi, és megszólalt sejtelmes, mély, búgó szellemhangon:

- Itt a vacsora ideje! Meg fogok vacsorázni!

Erre mindenki akkorát ordítot az ijedségtől, hogy néhányan a földre vetették magukat, akik meg nem, azok pedig elásták azokat, akik az előbb a jó termőtalajba simították arcukat, hogy ha már elvetették magukat, akkor keljenek is már ki. Hogy ki ne száradjanak, egy slaggal vizet is hoztak, hogy pótolják a mostanában eléggé hiányos csapadékot, aminek errefelé csak 5 liter volt az évi átlaga. Na mindegy.

Juliska nem volt annyira félős alak, ő nem csinálta ösze magát, mint a többiek. Ő egy jóleső balhoroggal, úgy mint tavaly, jól orbaküldte Csabit, de úgy, hogy az összes, foga, mind az egy úgy megremegett a szájában, hogy azt hitték az orvos statiszták, hogy menten műteni kell, hogy ki ne hulljon még az a maradék egyetlen egy darabocska fogacska.

Nos ott tartottunk, hogy Juliskáék épp elindultak a lépcsőn felfelé, hogy a nagyterembe érve jólesően jóllakjanak, és kultúráltan szórakozzanak.

- Szóval gyerekek erre van a lerövidebb út a nagyterembe. A vacsora után megmutatom a hálókörleteket, ahol csicsikálni lehet, meg oltári bulikat csapni.

Mikor beléptek a nagyterem ajtaján, már mindenki az asztalánál ült, csak egy asztal, és két szék állott üresen. Az asztalhoz odakísérték az elsőéveseket, akik szép csendben, le is ültek, és várták,hogy most vajon mi a jó fene fog történni.

Hát az történt, hogy Jancsi, és Juliska odamentek a főasztalhoz, leültek a székeikre, melyek csak rájuk vártak, ésekkor történt valami...

Valami nagy.

Valami erőteljes.

Valami szokatlan.

Az elsőévesek számára.

Ekkor, a homályba burkolózó szék, ami az asztal pontos felénél állott, megnyikordult, és felállt belőle Ő.

Hogy kicsoda Ő?

Hát Ő.
A hatalmas.

A rettenetes.

A jószívű:

Rőzsegyűjtő Anyóka, aki mellesleg még az IK igazgatója... izé igazgatónője volt, kinyitotta a száját és beszélni kezdett.

De előtte még egy győzelmi nótát is énekeltek a tiszteletére az egybesereglett marha éhes diákok:

Vígadjunk, mert itt van Ő,
Ő a megmentőnk!
Szeretjük Őt,
Megvédjük Őt!

 

Szemünkben könny,
Szájunkban nyál,
A Rőzsegyűjtő Anyóka
Itt van végre már!

A győzelmi ének befejeztével, a Rőzsegyűjtő Anyóka megköszönte fél kezének intésével az éneket, majd az előbb leírtakhoz viszonyulva most kezdett beszélni ténylegesen.

Az elsősök kezdetben nem hallottak semmit, de aztán mégis. Mer végre kivették egymás füléből az ujjaikat, mert annyira megijedtek, hogy befogták egymás fülit farkát.. na jó azt nem, mert egyiküknek sem volt. Nos mikor kivették egymás füléből az ujjaikat kiderült,hogy akkor sem hallanak semmit.

Miért is?

Mert a Rőzsegyűjtő Anyóka nem is beszélt csak tátogott.

- Höhö, megszivattalak benneteket mi? Kis mihaszna kölykök, akarom mondani drágaságaim.

Az elsősök közül páran bólogattak, aztán a Rőzsegyűjtő Anyóka, - aki néha rózsát is szokott gyűjteni, meg cikláment illegálisan, de ez őt nem érdekelte - köszöntötte az iskola tanulóit:

-Jóestét gyerekek! Immáron végetért a szünidő, és mindannyian jól kimulattuk magunkat, és jól kitöröltük emlékezetünket, hogy ne is emlékezzünk a tavaly tanultakra... Van sok jó hírem, és mégtöbb rosz. Melyikkel kezdjem?

- A jóval!

- Hát ha annyira akarjátok, kezdem én a rosszabbal.. nekem mindegy. A rossz az, hogy a Habos Babtavi önkormányzat megvonta a támogatást, így a tanításra fordítandó pénzügyi keret jelentősen csökkent, így csak hetente 3 nap lesz oktatás.

- Csókolom a kezit, lábát! - szólt egy igen barna bőrű gyermek a hátsó sorból, aki bizonyárra a nyáron barnulhatott le ennyire - De ez magácskának rossz? Hát teccik tunni mi a rosz? Hát az hogy a papának mán nicsen pénzügyi kerettye, hogy a disznyóknak tápot vögyön, ezért moslékot kő enyi annyi nekik. Ez pedig nem engedi az Európpa újniós törvény!

- Jólvan Győzike, elég volt! - szólt Juliska.

- Jóvan na csak tájékoztattam kiskegyedet, hogy mi a rosz, és a jó közötti különbség.

- Nos ott tartottam, hogy... Hol is?

- Megint elfelejtetted a Kavinton Rözsi? - kérdezte Szőke Cica, aki egy másodperccel korábban még Jancsival szemezgetett a pad alatt.

- Azt hiszem igen - felelte álmodozó arccal a Rózsegyűjtő Anyóka.

- Tessék itt van - mondta Szőke Cica, és a farzsabéből kivett egy kis dobozkát, amiben az emlékezetjavító gyógyszer volt. Jancsi vágyakozva nézte, hogy hogy feszül a farmernadrág Szőke Cica fokhagymagerezd popsijára, mígnem Juliska, észrevéve mit művel, azaz néz, egy jólirányzott, fájdalmas, háton simogatással elterelte Jancsi figyelmét Szőke Cicáról, és előrefelé fordította.

- Köszönöm! Nos tehát ott voltam, hogy a jó hír. Igen. A jó hír az, hogy a Vasorrú Bába ismét sereget toboroz, aminek következtében kilátásban van egy jó nagy dínom dánom. Tehát akkor étkezzünk! - mondta, és leült, majd leborotvált műszakállát átdobta a vállán, hogy bele ne lógjon a levesébe, és enni kezdett.