Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A főhadiszállás

2009.08.26

A főhadiszállás

A csata végeztével az apró alak odasétált a két egymásba kapaszkodó gyerekekhez és megszólalt:

  • Gyertek! – szólalt meg néhány másodperc után.

  • Hová? – kérdezte Jancsi.

  • A főhadiszállásra. – felelt az alak.

  • Ki vagy te? – kérdezte Juliska.

  • Mindegy! – mondta az idegen – Majd a főhadiszálláson mindent elmondunk.

  • Miért többen is vagytok? – érdeklődött Jancsi.

  • Igen, de elég az ostoba kérdésekből, induljunk!

És elindultak.

A furcsa kis alak elvezette őket egy lyukhoz, ami álcázva volt, méghozzá úgy, hogy nem is volt álcázva, de ezt senki sem vette észre, hisz mindent úgy rejthetünk el a legjobban, ha szem előtt hagyjuk.

  • Csak utánatok. – szólt az idegen, aki már nem s volt annyira idegen, csak a nevét nem tudták a gyerkőcök.

  • Hová jutunk ki ha beleugrunk? – kérdezte Jancsi, akinek alagútfóbiája volt.

  • Majd meglátjátok! – mondta, a már nem is annyira idegen.

És akkor beleereszkedtek a csőbe. Kezdetben nagyon izgalmas volt az utazás, mert a cső lejtett, de a harmadik napon már nem volt annyira élvezhető a csúszás. Jancsi és Juliska már tűkön ült, azaz csúszott és éppen nagyon kellemetlenné vált az utazás, mikor véletlenül kicsúsztak a cső végén.

Hát végül is hol csúszhattak volna máshol ki, mint a cső végén.

Miután megérkezett idegenvezetőjük, elindultak. Átmentek egy másik helyiségbe, ahol azt mondta nekik egy hang, dobálják el ruháikat.

Miután az egyelőre még ismeretlen (bár valami azt súgja nemsokára már nem lesz ismeretlen, és ezt nem csak valami súgja, hanem a forgatókönyv is világosan kimondja, hogy őt nemsokára meg kell ismernünk - név szerint) rávette Jancsit és Juliskát, hogy vetkőzzenek le, el is indult egy teljesen ártalmatlan, Hipós fürdő. Mikor teljesen leégett a bőrük szerencsétleneknek, elzárták a vizet, mint Adolf Hitler a gázt. A jó fertőtlenítő akció közben kiderült, hogy a már oly sokszor említett idegen nem más, mint egy lány. Egy nagyon szép lány.

A fürdő után egy másik terembe lettek bevezetve, ahol egy fordított fotel állt, melyben épp ült valaki. (Természetesen előtte felöltöztek... a Szerk.) A szoba egyébként elég hangulatos volt, leszámítva azokat a szenvedő embereket ábrázoló képeket, amikkel tele volt aggatva a szoba minden fala. De ez a legkisebb hiba volt a szobában. A kandallóban vidáman lobogott a tűz. Méghozzá egy rőzsetűz, ami mégsem vidáman lobogott, hanem inkább vadul lángolt. De ez sem volt annyira feltűnő. Viszont az a fotel és az, aki benne ült, az már egy kicsit furcsa volt, merthogy abban a fotelben nem más ült, mint a régi mesék gyakori szereplője, a Rőzsegyűjtő Anyóka.

Ő ült ott.

Ő az Anyóka, aki a régi mesékben, azon belül az erdőkben rőzsét szokott gyűjteni. Hogy miért gyűjt éjt nappallá téve rőzsét mikor sokkal jobb dolga is lehetne? Például otthon ülni és bámulni a valóságsókat, amikben mindig az igazat, csakis az igazat vetítik ki. Hát erre a kérdésre bizonyára csak ő tudja a választ. Senki más. Csak ő. Mikor megszólalt, hangja nyers volt, mint a rántás előtti hús:

  • Á! Hát itt vagyok! Már nagyon régóta vártunk titeket. Talán már rájöttetek, én a Rőzsegyűjtő Anyóka vagyok. Ahol pedig ti most vagytok, az az O.K. főhadiszállása. – mondta az anyóka.

  • Mi az az O.K. ? – kérdezte Jancsi, a kis érdeklődő.

  • Ovi Kommandó – recsegte az Anyóka, aki rőzsét szokott gyűjteni, és néha gyújtani.

  • Áh, már értem – mondta Jancsi.

  • Helyes! – mondta az idős hölgy – Nos, mint már mondtam, azért vagytok itt, mert az óvoda veszélyben van.

  • Nem is tetszett mondani. – szólt közbe Juliska.

  • Öh… Nem?

  • Nem.

  • Jó akkor most mondom. Na szóval mivel ti vagytok a Vasorrú Bába egyetlen túlélői, nektek kell megmentenetek az óvodát.

  • Nem azért hívtak minket, hogy meséljünk a kalandjainkról a gyerekeknek, na persze csak diszkréten.

  • Hát nem. De ha van kedvetek még hozzá az óvoda megmentése után, mesélhettek még meséket a virgonc utókornak.

  • Hogy történt egyébként, hogy visszatért ennyi idő után.

  • Ki, a Vasorrú Bába? – kérdezett vissza a néni.

  • Nem az öreganyám! – méltatlankodott Jancsi.

  • Hát… miért ki a ti öreganyátok…

  • Persze, hogy a Vasorrú Bába!

  • Hát az úgy volt, hogy az egyik nap, mikor a kisgyerekek a homokozóban játszottak, találtak egy… egy mézeskalács darabot. Miután összeverekedtek a fiúk, ki egye meg, végül én ettem meg.

  • És akkor mi történt?

  • Akkor durranások sorozata hangzott el, és a homokozóból kiemelkedett, a Vasorrú Bába. Miután illedelmesen megkérdezte, ki ette meg a mézeskalácsát, és én azt feleltem, hogy én, felrobbantotta az egész óvodát, és temetővé változtatta. Gondolom ti is láttátok azt a temetőt.

  • Igen mi is láttuk. – kotyogott közbe Jancsi.

  • Na, akkor, meg ha ti is láttátok azt a temetőt, akkor látnotok kellett a Vasorrú nénit is, aki amellett, hogy visszatért a halálból, még sereget is elkezdett toborozni, kis Bádogorrú leánygyermekekből, akik voltak olyan hülyék és beálltak hozzá, a csapatba. – mondta a Rőzsegyűjtő Anyóka.

  • Jó ez mind szép és jó, hogy azért hívtatok minket, hogy helyettetek mi vigyük a vásárra a bőrünket és szabadítsunk meg a Vasorrú Bábától, mert csak mi győzhetjük le. De minket már baromira érdekelne, hogy hívják azt a lányt, aki idáig elkísér minket, mert még a forgatókönyv is írja, hogy már meg kellett volna ismernünk név szerint. Nézze csak meg ott van az 56. oldalon. - mutatta Juliska a szép kivitelű forgatókönyvét.

  • Ja hogy az… már látom. Teljesen kiment a fejemből, pedig emlékeztem, hogy valakit be kell mutatnom nektek. Hát igen ezek a hajlott kor átkai, minden csak úgy kimegy a fejemből. Különben hány óra van?

  • 5 óra 6perc. – mondta Jancsi.

  • Úr Isten, már megint kiment a fejemből, hogy bevegyem az emlékezetjavító gyógyszeremet.

Miután elővette az alsószoknyája zsebéből a kis dobozkát, amiben a gyógyszer volt, egy korty víz kíséretében leöblítette a keserű szervezetjavító tablettát, és mindjárt elkezdett.

Emlékezni.

  • Na szóval, bemutatom nektek Szőke Cicát.

Szőke Cica előlépett a fotel mögül és kezet fogott a két gyerekkel, akik már ismerték őt, csak név szerint nem, de most már úgy is.

  • Jó, akkor már ezt is tudjuk. De hogy a fenébe győzzük le másodszor is, ha még sereget is elkezdett toborozni.– értetlenkedett Juliska.

  • Hát ööö… - nyilatkozott az Anyóka – ezen még nem gondolkoztam.

  • Én tudom, hogy lehet legyőzni. – szólt Szőke Cica.

  • Hogyan? – érdeklődött Juliska és a Rőzsegyűjtő Anyóka.

  • Sehogy! – mondta – Mert legyőzhetetlen.

  • Jó, most megnyugodtunk. – mondták kórusban.

  • De te ezt honnan tudod? – érdeklődött Jancsi, akit nem is a válasz érdekelt, csak szerette hallani Szőke Cica beszédstílusát, ami egészen jó volt, de mondjuk néha rosszul ragozott igéket. Nem mindig, de néha. Ezt a beszédhibáját miután már több ezer orvos, néhány pszichiáter és pár pénzügyminiszter kezelte, feladta a küzdelmet-e gyermekkori rendellenesség ellen.

  • Hát onnan, hogy régen én voltam az operatőrötök, mikor a Jancsi és Juliskát forgattátok. Na akkor beszélgettem a Vasorrú Bábával, és ő mondta, hogy egy erős védelmet élvez, amitől halhatatlanná vált. Hát ezért nem tudjuk eltörölni erről a földről.

  • Mondd még egyszer, a közepéről lemaradtam. – nyögte Jancsi nyáladzó szájjal, miközben Szőke Cica domborodó dekoltázsára esett a pillantása. Ami nem volt annyira kicsi, mint ahogy gondoljátok, sőt még nem is volt annyira eltakarva.

Mikor azonban Juliska észrevette, mit néz annyira Jancsi, egy jól irányzott ütéssel, ahogy egy szumóstól el lehet várni, a földre leküldte. Azonban Jancsi nagy szomorúságára, mint a Diszkóveri elrepült Szőke Cica mellet, hogy szép célirányosan földet érjen a Rőzsegyűjtő Anyóka szoknyája alatt, ahol olyan dologra lett figyelmes, amire soha, de soha többé nem is akart emlékezni.

A Rőzsegyűjtő Anyóka lába olyan szőrös volt, hogy azt lehetett hinni, hogy a lábára ráragadt az a szegény, a már említett Start Wars filmben levő nagyon szőrös Csupika. Miután Jancsi feltápászkodott a földről, ahova testvére oly szeretőn küldte, hirtelen szembe találta magát Szőke Cicával.

  • Oh… - mondta Jancsi – Szőke Cica.

  • Gyere már mennünk kell! – mondta Szőke Cica, és már vezette is kifelé a teremből.

  • Hova? – értetlenkedett Jancsi.

  • A Rőzsegyűjtő Anyóka megmutatja a főhadiszállást. – mondta. – Ott megy elöl.

  • Tényleg. Jó. – szólt Jancsi, de ekkor meghökkent egy kicsit. – Ha ő ott megy akkor, ki a fenének a szoknyája alá csúsztam be, mikor szerető testvérem a földre küldött, mert bámultam a…

  • Mit? – kérdezte Szőke, aki Cica is volt.

  • Nem érdekes. – mondta gyorsan Jancsi.

  • De lökött vagy… na mindegy is. De különben ha annyira érdekel, az egy szobor volt, amit a Rőzsegyűjtő Anyókáról a híres alkotó, Leonárdó de Fincsi testvére, Leonardo de Nyamm-nyamm oly nagy odaadással készített el.

  • Hát elég élethű volt. – morogta Jancsi.

Mikor folyt az idegen vezetés, az amúgy is nagy, egyszobás, tizedik emeleti pincében, minden meg lett mutatva nekik. Az ötezer, furcsa mód ott elhelyezkedő, feltört Egyiptomi sírokon és ötcsillagos szállodákon kívül minden. Még az illemhelyek és fürdőszobák is. Az egyes helyiségekben, nagyban folyt a kiképzés, a Vasorrú Bába ellen. Egy másikban épp a nebulókat oktatták a történelemre, mert ugye mindennél fontosabb a tanulás. Az órát a híres kalandor Indiána Dzsonsz bácsi tartotta, aki egy fafridzsideren kuporgott, és azt kiabálta éppen egy a szemetet kidobó kislánynak: Hogy „El á kezekel á Fídzsideremról!”

  • Ő Indiána Dzsonsz. Ő tartja nálunk a történelemórákat, mert ő igazán tapasztalt.

  • Nagyon izgisek lehetnek az órái. – mondta Juliska, aki szerette a történelmet.

  • Ha akarsz, majd egyszer beszélgethetsz vele, csak majd várj addig, amíg be nem szedi a nyugtatóját.

Mikor mentek tovább, összetalálkoztak Cuki Csabival, akinek már majdnem kihullottak a fogai, de mégsem, mert az az egy, ami még volt, az aktív ápolás megvédte a cukor általi foghullástól. Éppen most a reggelijét fogyasztotta, ami sok édességből tuttiból, meg fruttiból, marhapörkölt illatú kockacukorból és koffeintől egyeltalán nem mentes, kóla ízű tevenyálból állt.

  • Siastok! – mondta, mert már a tuttit meg a fruttit serényen ízlelte nyálas kis nyelvével. – Kértek egy kis cukrot? Nekem így is túl sok van.

  • Nem kösz. – válaszoltak elszörnyedve, mert Cuki Csabi a szájából elővett nyálas cukorgolyót kínálgatta volna nekik.

Miután többen a csoportból elhányták magukat, és Szőke Cica úgy fenékbe rúgta Cuki Csabit - hogy még az az egyetlen egy foga, a megmozdulástól meglazult - tovább indultak a szuperbiztos, áttörhetetlen, szétrombolhatatlan kartonbunkerben. A következő szobában az O.K. Vasorrú Bába figyelő központját találták. A titkos dokumentumokat nem mutatták meg, mert titkosak voltak. A szuper számítógépeken, amiket régesrégen valami Nyaldmann János talált fel, és amiken a Vasorrú Bábát kellett volna ellenőrizni, nagyban folyt a játék, különböző szervereken.

  • Ennek az osztálynak a vezetője Szoftver Szalvador. – mutatott rá az egyik korbáccsal felszerelt cingár fiúra Szőke Cica, aki mindenkit ismert már ebből a házból.

  • Szervusztok – mondta és mindenkivel kezet fogott. Na jó nem mindenkivel, mert ha tényleg mindenkivel kezet fogott volna, az több napba is beletelt volna. De csak volna. – látom, idegenvezetés folyik.

  • Hé, ez nem egy Magnum ötös számítógép? – kérdezte Jancsi.

  • De igen a miénk a… -

Az nem derült ki, hogy mi az övék, mert ekkor, Szalvador elkezdett össze-vissza ugrálni és eközben a furcsa merevgörcsszerű roham közben nagyban mondta a magáét:

  • Nem win. 32 alkalmazás. Ilyen program nincs belém táplálva. Vigyázat vírusveszély!

Miután végre megállt volna, a szájából, mint egy pénztárból ömleni kezdett a blokk. Mikor már vagy ötven méter kijött belőle, újfent elkezdett szökdécselni.

  • Nyugodjatok meg – mondta Szőke Cica. – most a napi zárást végzi. Tudjátok kiskorában Szalvador kardnyelő akart lenni, és mivel otthon nem volt semmilyen kard, így másokat nyelt le. Először pénzeket, majd egyre nagyobb dolgokat. Egyszer megpróbált egy elefántot is lenyelni, de az lett a vége, hogy az elefánt a szájszagától megrettenve szörnyethalt… izé, szörnyetdöglött, és úgy döntött szerencsére, hogy egy döglött állatot nem fog a szájába venni. A következő dolog, amit meg akart enni, az az egyik bolt pénztára volt. És sikerült is neki. Azóta minden nap a kassza, mivel úgy volt beállítva, elvégzi a napi zárást. Egyébként a papír, amit kiköpköd, nemcsak nagyon hasznos, de még Wc papírnak is fel lehet használni.

  • Ó. – mondta most Juliska, mert megtudta, hogy miért van ez a fura eset.

Később, mikor már Szalvador kiköpködte az összes papírt, amit felhalmozott a kassza az napra, befejezte mondatát.

  • Szóval a miénk a legmodernebb felszerelés az egész világon. - mondta – Egyébként megfigyeléseink alapján, - fordult a Rőzsegyűjtő Anyókához. – a Vasorrú Bába a játéktermében pókerezik. Meghívjam őt, hogy játsszon egy menetet önnel, Rözsanyó.

  • Nem, nem kell. – mondta a Rőzsegyűjtő Anyóka.

Ekkor egy sípszó zengte végig a folyosókat, ami a vacsorát jelentette be.

  • Gyertek ma tök finom van vacsorára. – rohant oda hozzájuk a már megismert Cuki Csabi.

  • Oké, én már úgyis baromira éhes vagyok. – jelentette be Jancsi, aki nagyon szerette a hasát.

Miután lementek egy nagyon hosszú lépcsőn, egy alagsori étkezőben találták magukat. Az étkezőben több ezer gyerek várta, hogy végre tömhesse a fejét. (Na jó azért több ezer nem volt, csak több tíz, de ez lényegtelen, mert költői túlzásnak vagyunk tanúi. Illetve írói túlzásnak. Hurrá Mukktoll mindent megengedhet magának! A Szerk.)

Mikor beléptek, épp a kaja kiosztása volt soron. Minden társaságnak volt saját asztala. Indiána Dzsonsz bácsi természetesen teljesen külön ült leláncolva, a frigyládán kuporogva. Szegény egyre idegesebb lett, mert ő ült a legtávolabb a konyhától, és így ő volt az utolsó, aki enni kapott. Külön asztal volt fenntartva, a számítógépes megfigyelőknek, a fegyverőrzőknek, a szobalányoknak, és még sokan másoknak. A terem végében, Indiána Dzsonsz bácsitól nem messze, volt a főasztal, ahol a Rőzsegyűjtő Anyóka és hű barátai és közeli rokonai tartózkodtak. Oda ültek le a Rőzsegyűjtő Anyókával Jancsi és Juliska is.

Miután a Rőzsegyűjtő Anyóka megköszönte a tapsot és a hálaéneket, amit még a

leülése után is zengtek kórusban a gyerekek. Látszott rajtuk, hogy imádják ezt a bibircsókos, ősz, öreg nénit.

Végre megjött ő a hős,

Ő a megmentőnk.

Megszabadít minket a Vasorrú Bábától

Áldja meg az ég ezt a nőt!”

 

És ahogy kívánták meg is áldotta.

Midőn vége lett az éneklésnek, és azokat, akik feljelentették őket csendháborításért, jól elverték… izé nyugodtan lebeszélték arról, hogy bíróságra vigyék az ügyet, a Rőzsegyűjtő Anyóka, szólásra emelkedett. A szó szoros értelmében, mert két hatalmas metánnal töltött lufi emelte a magasba igen látványosan. Sajnos miután ezek kipukkadtak, inkább robbanós-gyilkolósok voltak, nem, mint látványosak.

  • Jobb napokat kívánok egytől egyig mindenkinek. Nektek drága barátaim, neked Indiána Dzsonsz bácsi, és nektek büdös kölkök. Most pedig néhány bejelentést szeretnék tenni. Először is, azt, hogy gyereket várok. Nem, ez csak egy hülye vicc volt… na de komolyra ferdítve a szót, új emberek csatlakoztak hozzánk. Ezennel bemutatom Jancsit és Juliskát, akiket már biztosan ismertek, ha máshonnan nem is a meséből. Ők segítenek legyőzni a Vasorrú Bábát. Fogadjátok őket nagy szeretettel, aki pedig autogramot szeretne tőlük, az ne habozzon, vacsora után megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Most pedig zabáljuk be azt, ami itt van előttünk ezeken a gusztusos tányérokon kirakva.

Az ízletes és laktató vacsora, és az aláírást gyűjtő, finom rúgásokkal eltávolított gyerekek után, Jancsi és Juliska végre kényelembe helyezhette magát a kényelmes franciaágyon, hogy kipihenje a nap fáradalmait.