Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boldog békeidők

2009.08.26

Boldog békeidők

A főhadiszállásra érve, a gyerekek, akik végig ott voltak a csatában, örültek, hogy végre letehetik ülőgumóikat egy párnázott, vagy párnázatlan székre.

Miután mindenki rendesen kipihente magát, és az ebédlőben gyűltek össze, ismét a Rőzsegyűjtő Anyóka szólalt meg először.

  • Nos, ez az év is elszállt. És ez az év sem volt semmi, az O.K. számára. Ezennel megköszönöm Nektek, gyerekek, hogy segítettetek vissza alakítani az óvodát, óvodává. Mivel azonban, ilyen remekül helyt álltatok a csatában, kénytelenek voltunk elismerni, hogy ti már rég nagycsoportosok voltatok. Így hát, ilyen szempontból, a nevelőtestület határozata értelmében, az O.K. óvodája helyén, mától az I.K. Általányos Iskola fog üzemelni. Most pedig, mint az már eddig mindig lenni szokott, átadjuk valakinek az Ovi Legbátrabb Gyermeke címet. De. Mivel immáron az ovi, isivé lépett elő, az Isi Legbátrabb Diákja címet kapja meg…

  • ??? – kérdezték többen is, de senki sem válaszolt nekik.

  • Mindenki. – hangzott el az ítélet. Néhány másodpercig döbbent csend fogadta a hírt, aztán a nagy üdvrivalgás közepette semmi sem hallatszott.
    Semmi, még a légy zümmögése sem.

  • De kivételes címet kap… - folytatta a Rőzsegyűjtő Anyóka – Nyúl Béla, kivételes bátorságáért, és remek helytállásáért, megkapja a Nobel Bátorság Díjat.
    Szegény Nyúl Béla, aki ott állt a tömeg közepén, ebből semmit sem értett. Nem értette, miért emelik a magasba, és nem értette, miért kell felmennie a pódiumra, és miért kell megkapnia a bazinagy serleget, így, mielőtt mindez megtörtént volna, gyorsan elájult.
    Később, az I.K. Betegklinikájának egyik ágyában találta magát. Már teljesen meggyógyult, és az idegeivel sem volt gond.

  • Mi töjtént? – kérdezte, és felült az ágyon.

  • Semmi, csak elájultál, és leestél a pódiumról. – válaszolt Juliska.

  • Miéjt fáj a fejem? – érdeklődött, és megtapogatta az említett testrészét, és vastag gézturbánt tapintott. Szinte már úgy nézett ki, mint egy török basa pizsamában.

  • Enyhe koponyatörés. – válaszolt Dr. Milessz, ő volt ugyanis a betegápoló, az orvos, a csodadoktor, és egyben a sámánkuruzsló. Ez úgy lehetett, hogy erősen skizofrén volt, de neki nem két oldala volt, hanem négy. Mindig más oldalát mutatta. Hétfőn orvos volt, kedden csodadoktor, szerdán ápoló, és csütörtökön pedig sámán. A hét többi, három napjára még nem talált magában oldalt, de már dolgozott azok kifejlesztésén is. A szemei jók voltak, ő nem volt szemüveges, mint a többi orvos, bár keddenként kancsal volt, és csütörtökön egy parányit bandzsított.

  • Mi van Cuki Csabival? – tette fel a kérdést Juliska.

  • Semmi baja sincs, csak a mérget kell kimosni belőle. Öt napig, még kapja a Salaktalanítót, és már jobban lesz. Most alszik.

  • Rőzsegyűjtő Anyóka! – kiáltotta el magát Szőke Cica – már nagyon rég óta kereslek.

  • Mond mi a baj?

  • Semmi, csak az érdekelne, hogy történhetett meg az, hogy mikor mi bementünk a Kastélyba délután öt óra volt, és mire kijöttünk, már reggel öt volt?

  • Tettetek egy kis időutazást, a tér-idő kontinuumban. Olyan magasan voltatok a Kastélyban, hogy mivel igen kevés volt az oxigén lelassult az agyműködésetek, és azt hittétek pár percet voltatok odafönn. Valójában huszonnégy órán keresztül fent buliztatok.

  • Áh, már értem. Kösz.

    Jancsi, egy félreeső helyen, az ablaknál állt, és nézett ki a fejéből, az utcára.

  • Szerinted, Jancsi maradjunk? – kérdezte Juliska.

  • Igen, persze, hogy maradunk. Okos vagy? Itt sokkal biztonságosabb és a kaja is nagyon finom. –válaszolt Jancsi.

  • Szerinted a Vasorrú örökre eltűnt, és nem fog zaklatni minket a ronda nagy pofájával?

  • Nem. Szerintem ez még csak a kezdet. – mondta Jancsi, és szemét a távoli jövőbe vetve elgondolkozott azon, mi lenne, ha nem lenne itt drága, hat évvel idősebb hugicája, aki akár a nővére is lehetett volna, és milyen jó lenne, ha ismerné a forgatókönyvet, amiben meg van írva minden arról, hogy mit fognak csinálni, a közel-, és távol jövőben.

A gyerekeket hazavitték a szüleik a nyári Vakációra, hogy mindenféle, a fogakra káros nyalánkságokkal tömjék őket. Az oviból előlépett immár iskolában, már nem maradt senki, csak a Rőzsegyűjtő Anyóka, és Szőke Cica, akik mindig itt laktak, na és persze Jancsi, és Juliska, akik eldöntötték, hogy ezt a nyarat, pihenéssel, és henyéléssel fogják tölteni, hogy aztán jó kövéren kezdjenek neki a következő évnek…

  • Ennyi! – ordított a rendező bá, és leállították a kamerát. – Le lehet mosni a sminket, a ruhákat kérjük vissza az öltözőbe!

(Folytatása következik!
Legalábbis reméljük.)